1999-ben alapították a Q.cells AG német napelem gyártót, aki rövid időn belül vezető szerepet töltött be a német gyártók között. A kezdetektől fogva rengeteg energiát fordítottak a kutatás fejlesztésre, saját maguk fejlesztették ki a napelem modulokhoz használt cellákat. Válság következett a cég életében, hiszen 2012-2013 környékén több német napelemes cég is nehéz helyzetbe került az egyre erősödő ázsiai konkurenciától. Több nagynevű gyártóhoz hasonlóan, a Q.cells-t is felvásárolta egy tőkeerős ázsiai versenytárs. A dél-koreai Hanwha cégcsoport a kutatás-fejlesztést meghagyta a német cégnél az anyaországban, az összeszerelést pedig már áthelyezték Malajziába. A Hanwha vállalat tőke erejének és a német mérnökök szaktudásának egyesítésével egy prémium kategóriás napelem jött létre. Kifejlesztették a Q.antum nevezetű cellát, ami messze megelőzi technológia értelemben a piacon kapható versenytársakat. 2018-ban megjelentek a már PERC technológiával készült Q.cells napelemek. A PERC (Passivated Emitter and Rear Cell) röviden annyit tesz, hogy a cellák hátulján egy alumínium vezető réteg található, ami eddig a cellán hasznosítatlanul áthaladó, vagy a fóliában elnyelődő fényt visszatükrözi, ezáltal az energia termelésbe bevonja. A korábbi panelekhez képest éves szinten, ezzel a technológiával 6%-os többlethozam érhető el.
A Hanwha Q.cells 2017-ben a világ 3. legnagyobb napelem gyártója pozíciót sikerült elérnie.
- LEGFEJLETEBB PERC CELLA TECHNOLÓGIA
- 6%-OS TÖBBLET TERMELÉS ÉVES SZINTEN
- NÉMET MÉRNÖKÖK ÁLTAL KIFEJLESZTETT, INNOVATÍV Q.ANTUM CELLÁK
- HOT-STOP VÉDELEM
- TRACEABLE QUALITY TRA.Q: EGYEDI AZONOSÍTÁSÚ CELLÁK
- TERMÉK GARANCIA 12 ÉV
- TELJESÍTMÉNY GARANCIA 25 ÉV
- 2017 LEGJOBB POLIKRISTÁLYOS NAPELEM MODUL DÍJ