Akár a legnagyobb magyarországi naperőművek közé tartozhat az évi 14-20 megawatt beépített teljesítményű szolárpark, amely részben a Dunamenti Erőmű területén épülhet – számolt be a Hírtükörnek Lehőcz Balázs, a többségi tulajdonos MET Power és a Dunamenti Erőmű vezérigazgatója.

A beruházásról

A tervezett beruházás előzetes engedélyeztetése után a MET-Csoport első szolárparkja – amely egyben pilot projekt a későbbi fejlesztésekhez – részben a Dunamenti Erőmű üzemi területén, illetve az erőmű közeli területeken valósulhat meg.

Lehőcz Balázs elmondta,

Jelenleg az engedélyezési folyamat zajlik, az engedélykérelmet remélhetőleg mielőbb be lehet nyújtani a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalhoz. Ideális esetben a kivitelezés 2017. második-harmadik negyedévében indul, és a naperőmű 2018. elejére készülhet el. A létesítendő szolárpark működése szinte teljesen automatizált lesz.

A beruházás költsége 1MW szolár-kapacitásonként 1-1,5 millió euró lesz várhatóan, amelyet üzleti alapú finanszírozással kívánnak előteremteni. Az így létrejövő napelempark várható élettartama 20-25 év lesz. A tervek szerint a szolárparkban megtermelt villamosenergia meghatározó részét Százhalombattán használják majd fel.

A Százhalombattára tervezett szolárpark évi 14-20 MW teljesítményű lehet, amely – a projekt megvalósulása, illetve 16 MW-nál nagyobb teljesítmény esetén – azt jelentené, hogy ez lesz Magyarország legnagyobb naperőműve.

Érdemes egy gyors fejszámolást is végezni, hogyha abból indulunk ki, hogy 1 MW szolár-kapacitás 1-1,5 millió euróból valósítható meg, akkor a 14-20 MW-os teljesítménnyel számolva kiderül, hogy a beruházás végösszege 14-30 millió euró között lesz valahol.

Hol vannak a legnagyobb naperőművek Magyarországon?

Jelenleg a Mátrai Erőmű területén felállított 16 MW-os naperőmű a legnagyobb hazánkban, amely 72 480 darab, egyenként 255 watt névleges teljesítményű polikristályos napelemből áll. A beruházás teljes bekerülési költsége több mint 6,5 milliárd forint volt.

Magyarország legnagyobb naperőműve épülhet meg Százhalombattán

A Mátrai Erőmű Zrt. 16 megawattos naperőműve Visonta közelében az átadást követő napon
Forrás: MTI

A második helyen az MVM Hungarowind Kft. által létesített pécsi napelempark áll, a maga 10 MW-os teljesítményével. A fotovoltaikus erőmű a Pécsi Hőerőmű egykori, már felhagyott és teljes mértékben rekultivált zagyterének területén létesült, 10 hektáros területen.

Magyarország legnagyobb naperőműve épülhet meg Százhalombattán

A pécsi naperőművet az Európai Unió és a Magyar Állam közel 4,2 milliárd forinttal támogatta, míg az erőmű kialakításához szükséges további 703 millió forintot az MVM Hungarowind Kft. saját forrásból biztosította.
Forrás: MTI

 

A Mátrai Erőmű szolárparkja évi 25 ezer tonnával, míg a pécsi naperőmű évi 15 ezer tonnával csökkenti hazánk szén-dioxid kibocsátását.
Forrás: portfolio.hu